Ha megkérdeznék tőled, hogy milyen is a bejelentett albérlet, mit felelnél? Hallottál már erről a jelenségről? Béreltél már ennek ellentéteként nem bejelentett albérletet? Sok bérlő nincs tisztában azzal, hogy miért is lényeges, hogy bejelentett albérletet béreljenek. Roppant fontosnak tartjuk azt, hogy felhívjuk ennek lényegességére a figyelmet és segítsünk kicsit eligazodni az albérletbérlés világában.
Egyes tapasztalatlan bérlők nem tudják, hogy fontos a bejelentett albérlet Budapest városában, így mondhatni „vakon” vágnak bele az ismeretlenbe. Ebből a tapasztalatlanságból, információhiányból kifolyólag előfordul, hogy nem bejelentett albérletbe költöznek, aminek megvannak a velejáró hátrányai, olykor pedig nagy bajba kerülhetnek is kerülhetnek emiatt.
Mások nem egészen értik, hogy mi a nagy felhajtás a bejelentett és a nem bejelentett albérletek körül, csupán azt tudják, az a legjobb megoldás, ha a lakás bejelentett, ezért bejelentett lakásba költöznek, de döntésükre magyarázatot nem tudnak adni. Nem ismerik a problémát részletekben.
Ez a jártasság hiányából fakad. Nagyon gyakori, hogy az ilyen bérlők vidékről költöznek fel, egyetlen ismerős és családtag nélkül, így senki sem tud segíteni navigálni a fővárosi életben, a városi szokásokkal kapcsolatban nem tudnak felvilágosítást tartani.
Mi ezt most szeretnénk megtenni, hiszen a eltökélt küldetésünknek tartjuk azt, hogy minőségi lakásokat kínálhassunk, hogy hitelesen, őszintén, professzionális módon szolgálhassuk ki bérlőink elvárásait. Ügyfélszolgálatunk pedig örömmel fogadja a beérkező kérdéseket. Íme néhány elengedhetetlen információ a témát illetően.
Hiányos / hiányzó szerződés
Egy számottevő alkotóeleme annak, ha egy bejelentett albérlet Budapest városában felkelti az érdeklődésed, az a szerződés. A nem bejelentett lakások estében ezért érdemes erre nagy figyelmet fordítani.
Lehetséges az is, hogy te nem tudsz arról, hogy a lakás nincs bejelentve. Logikus lenne ez annak tudatában, hogy eltitkolja bűnösségét. Mivel a lakás nincs bejelentve, ezért a főbérlőnek rengeteg lehetősége akad arra, hogy a saját malmára hajtsa a vizet, míg te kevés vagy éppen víz nélkül maradsz.
Ezzel arra szeretnénk rávilágítani, hogy megeshet az a szerencsétlen eset, hogy hamis szerződést tesz le eléd az asztalra. Ez hiányos, esetleg számodra meglehetősen kedvezőtlen, míg az számára nagyon is kedvező és csábító. Ilyenkor mivel nagyon szeretnél jó áron lakást bérelni, inkább aláírod a szerződést, nem tudva, hogy ez bizony hamis szerződés.
Az is előforulhat, hogy nincs bérleti szerződés. Amennyiben egyáltalán nem kapsz szerződés, minden okod meglehet a gyanúra. Bérleti szerződés nélkül nem csupán azt sejtheted, hogy a bérbeadó valami rosszban sántikál, de óvatosságra intő jel, hogy te is átverés áldozatául eshetsz.
Ilyenkor sajnos gyakran esnek az „olcsó albérlet, kötetlenség, nincs szerződés” hibájába a tapasztalatlan bérlők. Míg a szabadság és a kötetlenség nagyon kellemes és üdítő tud lenni, itt azonban szó sincs ezekről.
Ha nincs szerződésed, előfordulhat, hogy idő előtt kitesznek az albérletből, nem kapod vissza a kauciót, vagy éppen mások is élnek az egyszemélyesként hirdetett albérletben. Mindezek ellen pedig nem tudsz fellépni, hiszen szerződés hiányában nincs bizonyítékod a saját igazadról.
Ajánljuk figyelmedbe egy másik cikkünket itt, amelyben részletekig vizsgáljuk a szerződés – kérdést. Érted már, hogy miért is elengedhetetlen, hogy az általad kiszemelt albérlet az bejelentett albérlet Budapest területén, és nem egy csaló csapdájába sétálsz bele?
A bérbeadó rosszban sántikál
Azok a bérbeadók, akik nem jelentik be a lakást, illegálisan adják bérbe a lakás, és így logikusan kikövetkeztetheted, hogy nem fizetnek adót a lakás után, tehát adócsalást követnek el. Ilyenkor nemcsak téged vernek át, de törvényszegést is követnek el.
A Büntető Törvénykönyv meg is fogalmazza az illegális lakásbérlet esetére is vonatkozó szankcióit. Eszerint pedig az, aki az adókötelezettség megállapításakor valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy ilyen tényt a hatóság elől elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti, vétséget követ el.
Most pedig, hogy elolvastad ezt a cikket, már világosan láthatod, hogy miért kell odafigyelned arra, hogy az albérlet, amelyiket te szeretnéd kibérelni, az bejelentett albérlet Budapest városában. Ha további érdeklődést érzel afelé, hogyan kerüld ki az albérlet-csalókat, ide kattintva olvashatod egyik cikkünket a témával kapcsolatban.