Miért kiváló lakótársak az introvertált személyiségű emberek?

Már esett szó arról, hogy mennyire jó extrovertált, igazán társaságkedvelő személyekkel együtt bérelni lakást, amelyet itt el is tudsz olvasni, arról azonban nem esett még szó, hogy miért is kiváló lakótársak az introvertált, visszahúzódó emberek. Ők ugyanis meglehetősen jó társaság lehetnek, főként akkor, ha több időt kell otthon töltenek.

Már önmagában abból is rengeteg előny származik, ha lakótárssal bérelsz albérletet Több oka is van annak, amiért igazán megéri lakótársakhoz költözni. Ilyenek például a fizetési kötelezettségek. Bizony jóval kevesebbet kell fizetni csupán, ha kiadó szobát bérelsz egy lakásban, mint akkor, ha egyedül bérelsz egy egész lakást.

A legjobb pedig az, hogy a közös tereket természetesen ugyanúgy használhatod, mint mindenki más, így tehát igazából egy albérletet kapsz ebben az esetben is, csak olcsóbban és más emberekkel együtt lakva.

Azt se felejtsd el, hogy mindezeket úgy kapod olcsón, hogy a lakótársad (több esetében lakótársaid) és te elfelezitek az összeget, tehát igen jól jön az, hogy lakótárssal bérelsz. Ezeken túl pedig a lakásban való teendők, mint a takarítás, szintén elosztódnak.

Egy másik előnye a lakótárs meglétének nem más, mint az, hogy nem leszel egyedül hosszú ideig. A magány elkerülése érdekében is jó az, ha van egy lakótárs, egy másik személy, aki veled lakik és részt vesz a mindennapi életben. Egy másik ember puszta jelenléte is képes elűzni a magányt és jótékony hatást fejt ki.

Ha többet olvasnál arról, hogy miért jó lakótársakkal élni, illetve arról, hogy milyen sok előny származik abból, akkor olvasd az egyik témában íródott cikkünket, amelyben részletesen is kifejtjük a témához kapcsolódó tényeket.

Az extrovertáltak mellett, miért kiváló lakótársak az intervertált személyiségű emberek? Olvass tovább és megtudod. Ha pedig éppen kiadó szobára van szükséged lakótársakkal Budapesten, akkor vedd fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.

Trükkök.

 Megéri azonban introvertált lakótársakkal is együtt élni, hiszen rájuk mindig számíthatsz, akkor, ha otthon tartózkodásod során unatkozol. Az introvertált személyek nem hiába szeretnek sok időt tölteni egyedül az albérletben.

Legyen szó a legjobb filmekről és sorozatokról, a legérdekesebb könyvekről, vagy a legínycsiklandóbb receptekről, tanácsaikra és szakértelmükre mindenképpen számíthatsz, hiszen ők már mesterien jók az említett témákban.

Továbbá, nagyszerű beszélgető partnerként is szolgálnak azok számára, akiket már jól megismertek, így nem félnek a komfort zónájukba engedi. Bár nem extrovertáltak, de mégis rendkívül jó programokat lehet velük szervezni, ráadásul sok érdekességet tanulhatsz tőlük, hiszen a legtöbb visszahúzódó személységű ember igen olvasott és művelt.

Tudja, hogy mikor van szükséged egyedüllétre.

Előfordult már veled, hogy rossz kedved volt és egyedüllétre vágytál, azonban valaki mindig a nyomodban volt és faggatott a problémád okáról? Míg igazán kedves gesztus a törődés és az érdeklődés, olykor túl sok lehet. Az embernek néha csak egy kis egyedüllétre van szüksége, ezt pedig az introvertált emberek teljes mértékben megértik és tiszteletben is tartják.

Ők nem fognak követni és faggatózni, addig, amíg el nem árulod, hogy mi a bajod. Ők inkább teret hagynak neked, hogy átgondold és megemészd azt, ami éppen zavar vagy bánt téged. Ez pedig jól jöhet, ha egyedüllétre van szükséged.

Konfliktus – mentes élet.

Az sem utolsó, hogy kevesebb konfliktusra vagy éppen veszekedésre van esély egy introvertált lakótárs esetében. Persze, súrlódások bárkivel előfordulhatnak, azonban ritkábbak és könnyebben megoldhatók.

Bár nem minden visszahúzódó személy szeret túl sokat kommunikálni, és meglehetősen kerülik a kényelmetlen szituációkat, azonban pontosan emiatt, a béke és a kényelem érdekében magas kompromisszum készséggel vannak megáldva.

Ha lefektetiket a szabályokat, akkor egyszerű lesz az együttműködés, és valószínűsíthető, hogy mindetten betartjátok és tiszteltiket majd azokat. Amennyiben többet olvasnál a lakótárs konfliktusokról és azok kezelésének módszereiről, olvasd el a témában íródott cikkünket ide kattintva.