Nem átlagos időszakot él még az albérlet piac sem mostanság. Zuhanás majd stagnálás jellemezte az elmúlt egy évet, és ennek következtében nagyon sok bérlő-jelölt megrohamozta a piacot, abban a reményben, hogy az átlagosnál jóval olcsóbban lelhetnek rá egy átlagon felüli, színvonalas albérletre Budapesten.
Kérdéses azonban, hogy meddig tart ez az állapot? Mi várható 2021 második felében? Megéri- e egyáltalán most tervezni a költözést? A megszokottnál alacsonyabb árak ellenére sem mer az emberek egy része bevállalni egy költözést.
Ennek pedig az oka nem más, mint a bizalmatlanság és az idegentől történő félelem. A leereszkedő albérlet árak ugyanis koránt sem számítanak szokványos jelenségnek, a sok albérlet ára több évvel ezelőtti kategóriába zuhant vissza.
Jogosan félnek és idegenkednek azok, akik nem értik, hogy lehet alacsonyabb áron is igényes, nem hétköznapi lakásokra találni. Ezek az emberek egy, a színvonal mögötti leépültségtől tartanak. Attól félnek, hogy az igényesség és az akár luxusra is hajazó állapot mögött valóságos rémálom uralkodik.
Ahhoz, hogy megvizsgáljuk a 2021-es árakat, először a 2020-as árakat kell górcső alá vennünk. A tavalyi év ugyanis igen hasonló volt az ideihez a járvány okozta komplikációk miatt. 2020 tavaszán a lezárásokkal párhuzamosan rohamos zuhanásnak indultak az albérlet árak is.
Hosszú ideig ez az állapot uralta a piacot, így pedig rengetegen kaptak az alkalmon és költöztek a fővárosba. A home office alapon történő munkavégzés ezt a lehető legkisebb mértékű logisztikai szervezkedéssel is kivizelezhetővé tette.
Így pedig sok olyan személy akadt, aki amúgy is az árlista legalján szereplő, a legolcsóbb kínálatokat böngészte ezelőtt. Ezek az ajánlatok bár olcsóbbak, mégis ugyanolyan igénytelenek voltak, mint azelőtt. Ahhoz, hogy ezeket a gyanús ajánlatokat elkerüld, ajánljuk figyelmedbe a témában íródott, egy korábbi cikkünket.
A másik oldalon, az igényes, középkategóriás, sőt, luxus lakások mozognak az elvártnál jóval olcsóbban. Ezeknek az ajánlatoknak nagyrésze megdöbbentően jó állapotban, magas felszereltségben pompázik, de akadnak azok a lakások is, amelyek pedig a már említett kételyt vetik el a bérlők fejében.
Senki sem vágyik arra, hogy a szívéhez nőjjön egy elegáns és gyönyörű albérlet, amely végül rengeteg technikai, esetleg műszaki problémával jár. Ezek a dolgok pedig soha nem derülnek ki lakásnézéskor.
Első látogatáskor látszólag minden rendezettnek tűnik, a lakás azt a látszatot keltheti benned, hogy minden a legnagyobb rendben az albérlettel és te egy igen szerencsés bérlőnek mondhatod magad, hiszen egy olyan lakást bérelsz ki, amelyre lehetséges, hogy 2019-ben nem lett volna lehetőséged, hiszen ha nem is sokkal, de anyagilag borsosabb volt az ára akkoriban.
Azonban érdemes figyelembe venni, és sok ember pontosan ettől is tart, hogy mindez csupán látszat és a már fent említett problémák később derülnek ki, amikor már beköltöztél. A szerződés aláírásának és a beköltözésednek napján csupán kis esély van arra, hogy problémát, meghibásodást, netán valaminek a hiányát észleled. Ezek a problémák akkor lesznek észlelhetők, amikor már beköltöztél.
A helyzet 2021-ben sem sokat változott. A nyár lecsengésével 2020- ban beállt egy állapot, amely azóta is stagnál, nem csökkennek tovább az árak, de nem is figyelhető meg növekedés.Így hát 2021 elején is nyílt lehetőség arra, hogy a megszokottnál kedvezőbb áron juthass hozzá egy albérlethez.
Ez a helyzet viszont nem valószínű, hogy hosszú távon tartós lesz. Ahogyan a járványhelyzet javul és egyre több lehetőség adódik az egykori „normális” élet reprodukálására, az árak is felkúsznak majd.
Megéri – e költözni? Nos, a válasz egy komplikált igen. Elmagyarázzuk, miért komplikált. Nagyon sok bérbeadó most olcsóbban hirdet és ad bérbe lakást, azonban, ha az év második felében, az év vége felé a piacon növekedés tapasztalható az árakban, ezek a bérbeadók is növelhetnek.
Abban az esetben, ha határozatlan idejű szerződésed van, és nincs tisztán közölve a szerződésben a havi lakbér és rezsi, esetleg nem nem írták azt le, hogy a bérlet havi díja fix lenne, akkor a fent említett trükköt használva a nyitással párhuzamosan emelhetik az árakat.
Szóval, ha költöznél Budapestre, érdemes olyan bérbeadóval tárgyalni, aki határozott idejű szerződést képes biztosítani számodra. Már többször is szóba hoztuk, hogy ez a bérleti szerződés típus megannyi előnnyel jár, azonban ebben a szituációban a fix lakbér és rezsi árak miatt is megéri ilyen szerződéssel költözni. A mi cégünk is határozott idejű szerződésekkel dolgozik, így hát bármilyen kérdésed adódjon a témában, bármikor felkeresheted ügyfélszolgálatunkat.