Gyakran csak későn veszi észre az ember, hogy a természet elengedhetetlen szerepet tölt be az életünkben. Ez sokszor a fiataloknál fordul elő, hiszen amikor egy bizonyos célra koncentrál az ember, akkor könnyen háttérbe szorulhatnak az olyan alapvető, hétköznapi szükségletek, amelyek nem kiáltják létezésüket és fontosságukat hangosan a füledbe.
Itt az ősz, és hamarosan egyre kevesebb időt fogsz kint tölteni. Ilyenkor a kint töltött idő lerövidül az albérlet és a munkahely között megtett távolság idejére, gyakran pedig csak a bevásárolni szalad el az ember a munkahelyről hazaérve, hiszen sokkal rövidebbek lesznek a nappalok, ahogyan hidegebbek is.
Az ősz a természet hanyatlását, haldoklását szimbolizálja, melybe végül télen csöppenünk bele. A természetbe is kevesebbet jut el az ember, pedig jótékony hatással van a fizikai és a mentális egészségre is.
Mi lehetne kiválóbb megoldás, mint ősszel beszerezni sok növényt, és ezzel közelebb kerülni a természethez, míg akkor is, amikor az kint hanyatlik. Az alábbiakban tippekkel látunk el, mind az elrendezés, mind a típus, mind pedig az albérlettípus esetében.
Urbán dzsungel népszerűsítői voltak az elmúlt évtizedben az ezredfordulós, városi hipszterek, kávétermosszal, kék fény szemüveggel, és laptop táskával. Albérlet telis-tele növényekkel, míg kint haldoklik a természet, a lakásban ép és friss marad.
A növények előnyei
Tisztítják és párásítják a levegőt, javítják a hangulatot, a közérzetet, redukálják a depresszió esélyét, szorongás esetén nyugtató hatást kelthet benned az otthonod, és színesebbé, szebbé, érdekesebbé varázsolhatják a lakás belsejét.
Összefoglalva tehát roppantul lényeges a meglétük, hiszen jótékony hatást fejt ki mind, fizikai, mind szellemi, ahogyan az ember érzelmi világára is. A zöld övezetes albérlet sokat ad mentális és lelkivilágodnak egyaránt. Erről több információt az urbán dzsungelről írt cikkünkből találhatsz.
Módszerek
Friss, vágott virág segíthet az albérlet belsejét elegánsabbá, otthonosabb tenni. Akár a színeket is variálhatod, a helyiség színeihez igazíthatod. Minél több helyiségben fellelhetők, annál igényesebb benyomást kelthet az albérlet másokban, ahogyan benned is. Ha a lakásodban kevés a természetes fény, a vágott virágok akkor is megérik, hiszen azok ígyis-úgyis rövidéletűek lennének.
Kaspók, és virágállványok lehetnek a legjobb barátaid az albérlet zöldebbé tételében, ha szobanövényekkel is ékesítenéd azt. Továbbá, ha fizikailag nem is javítod velük az egészséged, de mentálisan igen, ha élethű művirágokkal veszed körül magad. Kiváló dekorációs elemként szolgálnak, így ha nincs lehetőséged a szegényes természetes fény miatt élő szobanövényekkel gazdagítani a lakást, a művirág szép dekoráció maradhat.
Tipp:
Ha szereted a különleges dekorációt, és szaporítanád a fényt az albérletben, szerezz be disco gömböt rakd az ablakba, ahol a legtöbb természetes fény szűrődik be, és sokszorozd a fényt a lakásban, miközben biztos, hogy a barátaid közül neked lesz a legegyedibb és legkülönlegesebb berendezésű lakásod.
Hol tudod ezt megvalósítani:
Erre a legmegfelelőbb albérlet típusnak a modern felel meg, ugyanis a világos festéssel rendelkező lakásokban, minimalista lakásokban könnyedén igazán mutatós lehet a sok-sok színes és zöld növényzet. A legjobb és legolcsóbb ajánlatokért keresd ügyfélszolgálatunkat.