Ha egyedül élsz is, manapság egyre gyakoribb, hogy mégis újra lakótárssá válhatsz hirtelen. A társadalom gazdasági helyzete olyan gyorsan változik, hogy az emberek szélsebesen igyekszenek megoldást találni arra, hogy ne apadjanak ki teljesen anyagi forrásaik.
Akkor pedig, ha még nem éltél egyedül, de most is lakótársas opcióval bérelni, lehetséges, hogy te leszel az első beköltöző egy olyan albérletbe, ahol több kiadó szoba is található, így a te érdeked is, hogy minél vonzóbb és barátságosabb legyen az albérlet minden egyes lakáslátogatáskor.
2022 őszén nem tűnik ritkaságnak az, hogy az emberek a lakótárs ötlete felé fordulnak financiális könnyebbülés érdekében, hiszen egyre nehezebb megfizetni a megélhetést, ezzel együtt pedig az albérlet árak is elszomoríthatnak, ha éppen változnak az anyagi helyzeteid a pozitívból a nem túl kellemes irányába.
Lehetséges, hogy te leszel az első költöző az egy vagy több bérlőt elszállásolni képes albérletbe, az is lehet, hogy egyedül éltél eddig egy olyan albérletben, ahol még akad kiadó szoba, ezért úgy határoztok a bérbeadóval, hogy ő kiadja, ami neked lefelezheti a fizetési kötelezettségeid, hiszen a lakbér és rezsi költsége megoszlik a bérlők között. Ha pedig te fáradozol kiadó szoba keresésén éppen, ügyfélszolgálatunk segít neked.
Eleinte mégis kicsit idegennek hathat az, hogy egy ismeretlen személy érkezik szétnézni az albérletbe, amit te már megszoktál, és otthonodként tekintesz arra, másrészt, azt szeretnéd, hogy egy igényes, intelligens lakótárs költözzön hozzád. Ha mi hamarabb szeretnéd ezt elérni, akkor érdemes kicsit szétnézni az albérletben, mutatjuk is, mivel emelheted az albérlet színvonalát.
Nagytakarítás
A saját szobád kivételével érdemes minden helyiségben nagytakarítást végezni, és alaposan meggyőződni arról, hogy tisztaság és rend uralkodik az albérletben. A figyelem különös tekintettel irányuljon a kiadó szoba felé, amelyiket megtekinti majd a leendő lakótárs-jelölt.
Akkor is, ha alapvetően egy rendszerető lakó vagy, a frissen takarított lakás mindig vonzóbb, mint az, amelyiket ritkábban takarítanak, és ez jó fényt vethet rád is, mint lakótársra. Igényességet, rendszerető, komoly ember képét sugározhatja az albérlet.
Mivel eddig te laktad, ezért a te arcképedre formálódott, rólad árulkodik. Így pedig te tartozol felelősséggel azért, hogy megfelelő reprezentáció alakuljon ki. Tükrözöd az albérletet, ahogyan az albérlet is tükröz téged, nem csupán a kiadó szoba, amelyiket bérled.
Vásárolj frissen vágott virágokat.
Ezzel tükrözöd, hogy folyamatosan rendben van tartva az albérlet, az ápoltság, a színvonalra való törekvés és a hangulatosság látszódik ennek köszönhetően. Ha friss, vágott virággal emeled a lakásban lévő összhangot, az arról árulkodik, hogy gondos figyelemmel tartod rendben a lakást, de azt is jelenti, hogy áldozol pénzt a lakás rendben tartására.
Egy nagyvárosban nem tudsz kiszaladni a virágoskertbe, hogy friss virágot szedj, ezért vásárolnod kell, hiszen nincs virágoskert a közeledben. Ez pedig egy jó példát mutat a jövőbeli lakótársadnak is, hiszen az első benyomás mindig fontos, így pedig a jövőben ők is komolyan veszik majd, hogy nem csak a kiadó szoba, de az egész albérlet rendben tartása esszenciális.
Ellenőrizés, karbantartás.
Működik a világítás megfelelően mindenhol a lakásban? A mosdókagylóban, a lefolyóban nem található dugulás, eltömődés? Legalább pár havonta ellenőrizd, hogy minden rendeltetésszerűen működik-e, hogy van-e szükség karbantartásra. Ezt a lakásnézés előtt mindenképpen tedd meg.
Bizonyosodj meg, a hűtő tiszta és rendezett
A lakótárs-jelölt belenézhet a hűtőbe is, hogy bizonyosságot tegyen arról, hogy rendezett-e, esetleg jól hűt-e, rendeltetésszerűen működik-e. Ne tárolj régen odahelyezett ételt vagy italt, különösen figyelj oda arra, hogy ne legyen romlott étel a hűtőben felejtve, de egy nagytakarítás sem árthat.