Így tedd otthonossá a kisméretű albérleted.

Mindenre lehet megoldást találni, ha az ember igazán szeretné, arra is, hogyan tedd otthonossá a nagyvárosokra oly jellemző kisebb térrel rendelkező albérletek belsejét. Lehet, hogy találkoztál szuper áron bérelhető albérletek kínálatával,, amely valószínűleg, logikusan annak apró mérete okán vált könnyedén megfizethetővé.

Te pedig tudván, hogy szükséged vagy egy albérletre, sietősen aláírtál, és be is költöztél (reméljük, hogy albérletválasztás és költözéses cikkeinket elolvasva és figyelembe véve), most azonban nem tudod, hogyan szokd meg a teret, hogyan tedd azt otthonossá.

Ne csak abban reménykedj, hogy minden meg lehet szokni, tégy is annak érdekében. Nagy igazság, hogy az embert haza húzza a szíve, az albérlőnek pedig több otthona is van, hiszen a szülői ház mellett az aktuális albérlet, amelyet bérel, szintén az otthon szerepét tölti be életében.

Tedd is otthonossá, méghozzá olyan apró trükkökkel, amelyek nem fogják túlságosan megviselni az anyagi erőforrásaid. Meg lepődsz majd te is azon, hogy az embernek nincs túl sok térre szüksége ahhoz, hogy teljes, boldog, kényelmes, és mindenképpen elégedett életet élhessen az albérletben. A kisebb albérletek ugyanúgy lehetnek kényelmesek, mutatósak, és nem utolsó sorban, otthonosak.

Stratégiai elrendezés.

Az albérletben nem előnyös a halmozás és a zsúfoltság. Éppen emiatt érdemes a minimalizmus alapelveit követve szortírozni, mire van ténylegesen, igazán szükséged a mindennapi jóléthez, és melyek azok a tárgyak, amelyek túl sok helyet foglalnak, miközben csekély,vagy zéró funkcióval rendelkeznek. Ezen az elven haladva pedig a levegős elrendezés roppantul előnyös lehet számodra.

Többfunkciós terek

Talán az egyik legelőnyösebb ötlet az, ha egyes tereket úgy alakítasz ki, és úgy rendezel be, hogy azokban több funkció ellátása is lehetséges lehessen. Ha egy térben található minden, mint a galériás és stúdiós albérletek esetében, akkor is akadnak olyan sarkai az albérletnek, amelyben több dologra koncentrálhatsz egyszerre.

Jó példa erre az olvasó sarok, amelyet egy kisebb asztallal gazdagíve dolgozó sarokká is alakíthatsz. Amennyiben pedig néha szeretnél több teret létrehozni, privát tereket képezni, vagy a lakás egy részét takarásba helyezni a vendégek elől, spanyolfal beszerzésével ez tökéletesen kivitelezhető, hiszen amikor arra már nincs szükséged, elteheted.

Használd ki a falakat és a fiókokat.

A konyhabútorok fiókjait és polcait mindenképpen használd ki, hiszen azok elrejtik a holmikat. Ha rendszerezetten pakolsz, akkor pedig halmozás sem következik be. Továbbá, ami szintén jól működhet, ha akasztókkal gazdagítod a falat, és ott is könnyedén tárolhatsz dolgokat.

Az emberek figyelmét gyakran elkerüli a fal. Ha az igényes, akkor a térre koncentrál az ember a fal helyett. Természetesen erről először beszélj a bérbeadóval, és csak engedély esetén cselekedj.

Apró trükkökkel és kiváló stratégiával is könnyedén elférhetsz a kisebb méretű albérletek falai között. Legyenek azok közelebb, esetleg távolabb, rajtad is sok múlik. Napjaink albérletárai mellett egyre népszerűbbé válnak az olyan alternatív megoldások, mint a kisebb méretű albérletek, ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi térre is van igazából szükséged. Ha pedig éppen albérletet keresel, ne habozz, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.