Hogyan találjuk meg az ideális lakást, ha párban élünk?

Megtaláltuk azt a személyt, aki megdobogtatja szívünket? Azonban nem találtuk meg azt a lakást, amelyik ugyancsak megdobogtatná a szívüket? Saját szerelmi fészkünket sokkal nehezebb megtalálni, mint egy szinglilakást. Több dolgot kell figyelembe vennünk, sokkal összetettebb a procedúra is. Három fontos tényezőt kell szem előtt tartanunk, ha párunkkal költöznénk össze egy teljesen új, kiadó lakásba vagy éppen szobába Budapesten. 

Az első ilyen faktor, hogy kommunikáljunk egymással terveinkről. Mielőtt ugyanis bármiféle albérletkeresésbe kezdenék, érdemes lefektetni az alapszabályokat, milyen jellegű lakást keresünk, hány férőhellyel, magányra vágyunk, vagy esetleg örömmel fogadnánk lakótársak társaságát az albérletben? Ebből a stádiumból akkor léphetünk a második szintre, ha elvárásaink és terveink megegyeznek, hiszen egy csapatként tervezzük a költözést.

A második tényező nem más, mint a lakás kinézete. Modern környezetre vágyunk vagy inkább egy vintage stílusú lakás könnyebben elvarázsol bennünket? Mindkét esetben érdemes megfontolni, hogy bútorozott vagy bútorozatlan, üres lakásba költöznénk be. Utóbbi esetben magunk kell, hogy bútorokat szerezzünk, ami meglehetősen drága. 

A harmadik szempont, hogy melyik kerületbe költöznénk. Ez határozza meg ugyanis a későbbiekben, hogy mennyi idő alatt érünk munkahelyünkre, mennyire távol vagy éppen közel helyezkedik el a munkahely az albérlettől. Ha nem jutunk dűlőre ezügyben, mindenképpen kompromisszumképes megoldás lehet a belvárost választani, hiszen a város szívéből a legkönnyebb bárhová is eljutni.

Továbbá kihatással lesz még a kerületválasztás a törzshelyeinkre, hiszen kedvenc kávézóink és bárjaink is általában a lakhelyünk közelségében találhatók. Kedvenc éttermünkből vagy rekordidő alatt szállítják majd rendelésünket vagy pedig szörnyűségesen lassan. Amennyiben kiszabadulnánk a lakásból néha-néha, akkor pedig ajánlatos olyan helyszínre költözni, ahol rengeteg randihelyszín helyezkedik el. 

Ha figyelembe vesszük ezeket a jelentős tényezőket, amikor párunkkal lakáskeresésbe kezdünk, akkor nagyon jó esélyekkel indulunk a budapesti albérletkeresés csata mezején. Ez a fontos lépés pedig nem csupán nekünk lesz jó, de kapcsolatunkat is elmélyíti, megerősíti az alapokat, hiszen bebizonyosodik milyen jól is működünk egy csapatként.