Melyik kerületben élsz? Sokat árul el a személyiségedről

Korunk fiatal generációi különböző trendekbe kezdenek, amelyek aztán sokkal nagyobbá nőhetik ki magukat, mint elsőre sejtenénk. Az önismerettel és a tesztekkel kapcsolatos olykor már-már rajongással azonosítható attitűd igen elterjedt manapság. Miért is ne beszéljünk ezekről a budapesti albérletek világára vonatkoztatva? Lehet, hogy még tanulunk is valamit magunkról.

Számtalan személyiség teszt elérhető manapság az emberek számára ahhoz, hogy meghatározzák, hogy milyen személyiség típussal rendelkeznek. Csupán egy 10 perces kérdőív online felületeken és máris kaphatsz egy, sokszor általánosított, de halványan talán azonosítható képet arról, milyen személyiség vagy. Ezek általában kutatásokon megalapozott tesztek, amelyek igen hasznosak lehetnek.

Aztán persze ott vannak a horoszkópok és a Harry Potter házak tesztjei is, amelyeknek már kevésbé világos a valóság alapja, ám meglehetősen szórakoztatók lehetnek. Ebben persze nem mindenki hisz, mindig is voltak és lesznek szkeptikusok, azonban sok-sok fiatal generációbeli már csak szórakozásból és unaloműzésből is foglalkozik a témakörrel.

Budapest egy igazán színes és egyedi város, nem hiába szeretik annyira az emberek, mind a magyar állampolgárok, mind a külföldi turisták. A város különlegességei közé tartozik, hogy a kerületek eltérő stílusúak lehetnek, más-más szokásokkal. Szóval mutasd a kerületed, megmondjuk milyen személyiség típus vagy, illetve valószínűleg milyen a stílusod.

Ennek egyik oka az önismeretre való törekvés, illetve a tartozni vágyás, amelyek fontos emberi célok az életben. Ha szívesen olvasnál arról, hogyan törekedhetsz önmagad megismerésére, és milyen kapcsolatban van ez az albérletekkel, akkor kattints/koppints ide.

6. és 7. kerületek

Ha ezekben a kerületekben bérelsz, akkor valószínűleg szeretsz kitűnni a tömegből. Meglehetősen egyedi vagy, gyakran rendelkezel akár vintage stílusjegyekkel, akár bohém stílussal, legyen szó öltözködésről vagy az albérletről, amelyet bérelsz ezekben a kerületekben.

Többnyire extrovertált személyiségnek tűnhetsz, aki imád közösségbe járni, sőt, a középpontban lenni, az életet ünnepelni és új dolgokat kipróbálni. A kerületekben és az albérleted közvetlen közelében erre nagyon sok lehetőséged is akad.

8. kerület: A lázadó.

Míg a 8. kerület egykor a veszélyesebb kerületek közé tartozott, manapság ez már csak egy mítosz és a kerület túlnyomó része nem csak biztonságos, de rendkívül népszerű is a bérlők körében. Mivel az egyik legnagyobb budapesti kerület, ezért kiadó budapesti albérletek sokasága lelhető fel itt.

Ez persze azt jelenti, hogy az árak is a barátságosabbak közé tartoznak. Mit mutat meg rólad ez a kerület, ha itt bérelsz? Igazi lázadó vagy, aki ki akar törni a megszokottból, és ezért nem fél áldozatokat hozni. Lehet, hogy egy galériás, vagy egy kisebb méretű albérletet bérelsz, hiszen spórolni szeretnél álmaid megvalósítása érdekében.

1,2,3, 20.  kerületek: a hagyományőrző.

Akkor, ha ezekben a kerületekben bérelsz, tradicionálisabb ember vagy, aki szereti a hagyományokat, azonban álmodozó is, ugyanis mindeközben a fantáziavilágokat sem veti meg. Ez alatt a tündérmesék és képzelt világok értendők. A budai és pesti, külvárosi kerületek ugyanis meseszerű architektúrával rendelkeznek.

Akkor is megéri ide költöznöd, ha egy olyan fővárosi kerületet keresel, ahol szívesen el tudod képzelni az egész életedet, ahol szívesen letelepednél, és ahol családot szeretnél alapítani. Különösen a budai kerületek esetében elmondható, hogy rendkívül családbarát városrész.

11. kerület: a felvilágosult.

A budapesti albérletek ebben a kerületben is egyre népszerűbbek napjainkban, hiszen nemrég a világ legjobb városrészei közé sorolta azt a külföldi sajtó. Ez a kerület igazán fejlett. Sok egyetemista választja ezt a környéket, így nem csoda, hogy népszerűsége vetekszik a belvároséval a fiatal bérlők körében.

Ebben a kerületben bérelnek a művészi beállítottságú személyiségek, illetve az értelmiségiek, akik imádják a tudományt. Igazán udvarias, türelmes, kedves emberek, akik hisznek a világ fejlődésében, meglehetősen felvilágosult emberek.

Neked is kedved lett az összes felsorolt albérletet kipróbálni a cikk végére? Nem hibáztatunk. Ha a budapesti albérletek világában elakadtál, és tanácsra van szükséged, esetleg ezekben a kerületekben, vagy Budapest akár más kerületeiben bérelnél albérletet, keresd ügyfélszolgálatunkat.