Első költözőként szinte lehetetlen minden teendőt észben és saját irányításod alatt tartani, hiszen rengeteg dologra kell odafigyelned. Még a legrendszeretőbb emberek is gyakran adják át magukat a rendszertelen káosznak ilyenkor, és hosszú hónapok során, sok-sok rendszerezést követően kialakul egyfajta rend az albérlet, az új otthonod belsejében.
Ez azonban gyakran azzal jár, hogy hónapokig hiányosságokkal kell szembesülnöd, ami nagyon sok fejtörést okoz majd. Persze így szép lassan bevásárolsz, megszerzed a hiányzó kellékeket, de közben hátráltatva leszel teendőidben, és nem is igazán fogod még teljesen tiédnek érezni az albérletet. Mi a teendő? Hogyan lehet mindezt megelőzni? Létezik egyáltalán egy reális, kezdők számára is megvalósítható rendszer?
Lehet, hogy először költözöl egyedül egy albérletbe, de az is előfordulhat, hogy már nagyon régen váltottál albérletet, így a költözéssel járó részletekre már nem emlékszel tisztán, sok-sok fontos jellegzetességről megfeledkeztél idővel.
Ez teljesen természetes, hiszen az emberrel rengeteg dolog történik napi szinten, így a múlt apróságai, a jelent nem változtató, már-már jelentéktelennek tűnő dolgok a feledés homályába merülnek.
Éppen ezért jó, ha valahol megtalálod összegezve, hogy melyek a legfontosabb kellékei az új albérletnek, leendő ideiglenes otthonodnak. Egyes esszenciális kellékek jó, ha már alapvetően megtalálhatók a lakásban, ezeket már lakásnézéskor tudod ellenőrizni, de megegyezhetsz erről a bérbeadóval is szerződéskötés előtt, esetleg közben.
Azonban bizonyos dolgokat neked kell majd beszerezned. Ahhoz, hogy minél hamarabb otthonodnak érezhesd az új albérletet, hiszen kezdetekben ismeretlennek hat majd, és kissé kényelmetlen lehet míg megszokod, minél gyorsabban otthonosabbá kell tenned.
Továbbá, minél gyorsabban beszerzed ezeket a dolgokat, annál kevesebb időt vesz el a költözés, és az új helyszín megszokása a napi rutinból, a munkából, és a lelki erőből.
Beszélj a bérbeadóval költözés előtt, szerződéskötés előtt, hogy mi az, amit már megtalálhatsz majd, és mi az, amit neked kell beszerezni, illetve miből hány darab található. Ezzel véglegesítheted a listádat, illetve, ha arról valami hiányzik, még gyorsan beszerezheted.
Mi jár az albérlethez?
Természetesen, az, hogy milyen bútorok, elektromos eszközök, és egyéb dolgok találhatók meg alapból az albérletben, minden albérlet esetében más és más lehet. Azonban akadnak olyan alapvető, nélkülözhetetlen részei az albérlet négy falának, amelyek hiányában egyáltalán nem tudod megkezdeni az életed az új lakásban.
Ha az ágy, az étkező asztal, a fürdőkád/zuhanykabin, hűtő, sütő, főzőlap nem található meg az albérlet berendezései között, akkor lehetséges, hogy becsapás áldozata lettél. Hogyan kerüld ezt el? Írtunk egy cikken, amelyben segítünk ebben.
Továbbá, szükséged lesz egy tároló eszközre, bútorra, ahol a ruháid tárolhatod. Nem éri meg olyan albérletbe költözni, ahol semmilyen lehetőséged nem nyílik a ruháid tárolására. A legtöbb albérlet berendezései között megtalálhatod a mosógépet is. Ha szárítógép nincs is, de szárítót mégis szoktad biztosítani a bérbeadók. Hasonló a helyzet az elsősegély dobozzal is. Az albérlet kellene, hogy rendelkezzen eggyel.
Ha még sincs, akkor az első teendőd az új albérlet bérlőjeként az legyen, hogy beszerzel egyet. Ügyelj arra, hogy az ne legyen hiányos, minden létfontosságú eleme meglegyen, fel legyenek töltve a tartalékok, így ha esetleg baleset történik, azonnal elláthatod a bajt.
Megegyezés alapján
Bár sok helyen nem adott az étkészlet, de egy kérdést mégis megér, derítsd ki lesz-e étkészlet, vagy neked kell azt beszerezned. A mikró, a cipőt tárolásának lehetősége, és a tévé kérdése is ide tartozik. Igényesebb albérletekben megtalálható, kérdezz rá, hogy jár-e az albérlethez. Ebben az ügyben tedd fel kérdéseid ügyfélszolgálatunknak.
Amit neked kell beszerezni.
A takarítószerek, és eszközök minden mennyiségben kell, hogy legyenek a boldoguláshoz. Ide tartozik még a seprű, a felmosó, sőt, ha szőnyeg is található a lakásban, akkor a porszívó is hasznos lehet. Szerezz be szemetest és szennyes ruhatárolót is.
Az olyan alapvető kellékek, mint a tisztálkodási szerek, szappan, tusfürdő sampon természetesen a te felelősséged, ahogyan a takarók, párnák megléte is. Hajszárító és egyéb cikkek szintén a te hatáskörödbe tartoznak majd.