Megválaszoljuk a legégetőbb diák albérlet kérdéseket.
2. rész
Korábbi cikkünkben már megtárgyaltuk a diák albérletekkel kapcsolatos legégetőbb kérdéseket, azonban olyan sok kérdés övezi az albérletek témakörét, hogy fontosnak tartjuk folytatni a válaszadást egy második résszel. A legtöbb diák albérlet Budapest környékén található, ezért nem meglepő, hogy a legtöbb diák az elő költözés előtt lámpalázas, esetleg kétségek gyötrik.
Kérdések merülhetnek fel benne, mi összeállítottunk egy olyan két részből álló cikk sorozatot, amely részletekbe menő, mélyreható válaszokat ad a legfontosabb kérdésekre. Megéri az első részt is elolvasni, hogy felkészülten vághass bele a lakáskeresésbe. Az első részt itt olvashatod. További kérdésekkel pedig nyugodtan keresd ügyfélszolgálatunkat.
Szoba vagy lakás?
Felmerülhet a kérdés, hogy melyik éri meg jobban, a szoba vagy a lakás, hiszen a szoba olcsóbb, de egyedül lakást bérelni sokkal privátabb. Természetesen mindkét opció kiváló döntés lehet személyiségedtől, céljaidtól és anyagi helyzetedtől függően.
Ha ugyanis társaságkedvelő vagy, spórolnál, és jól megférsz kisebb területeken is, akkor egy szoba első osztályú lehetőség lehet számodra. Ebben az esetben egy, esetleg több lakótárssal élhetsz együtt, akik nem csupán mind más egyéniségek, és új színt hoznak majd életedbe, de meg is könnyítik a mindennapokat, hiszen nem egyedül kell takarítanod a lakást.
Amennyiben pedig úgy gondolod, hogy több térre van szükséged, privátabb személy vagy, aki szereti, sőt kimondottan lényegesnek tartja a magánszférát, ráadásul még talán introvertáltabb, zárkózottabb személyiség vagy, akkor egyértelmű, hogy akkor jársz a legjobban, ha egy lakást egyedül bérelsz ki.
Az is lehet, hogy életed azon pontjához érkeztél, amikor bár szeretsz lakótársakkal élni, de inkább egyedül élnél, így pedig akkor élhetsz társasági életet, amikor csak akarsz, és több időt tölthetsz egyedül, pihenéssel.
Számtalan olcsó lehetőség akad, sok-sok diák albérlet egyetemistáknak Budapest városában. Mind-mind különböző árakon. Diákok számára legtöbb esetben egy szoba bérlése barátibb áron jön ki, de akadnak kedvező ajánlatok lakások terén is, csak szemfülesnek kell lenned.
Mire figyeljek oda a bérleti szerződés kötésekor?
Nem árulunk el nagy titkot, amikor azt mondjuk, hogy a lakásbérlés legfontosabb része a szerződéskötés. Már önmagában az is biztató, ha van szerződés. Sajnos még mindig akad olyan diák albérlet egyetemistáknak Budapest környékén, amelyben a beköltözés előtt, illetve után sem köttetik szerződés. Ez végzetes hiba, ami mindig valamilyen fölöttébb balszerencsés élménybe torkoll.
Hogy mire figyelj oda? Először is, döntsd el magadban, hogy mennyi időre szeretnél biztosan bérelni. Ezt az időintervallumot szem előtt tartva határozzátok meg a ki és beköltözést, amely mindenképpen szerepeljen a szerződésben.
Bár akadnak egész jó határozatlan idejű szerződések, de a legmegbízhatóbb, legkényelmesebb és leghasznosabb megoldás, ha határozott idejű szerződést kötöttök a bérbeadóval.
A legbiztosabb és legprecízebb megoldás. Manapság a legtöbb diák albérlet Budapest területén határozott idejű szerződéssel köttetik. Ezekkel a típusú szerződésekkel részletesen is megismerkedhetsz egy korábbi cikkünkben.
A szerződést mindig alaposan olvasd át, és bátran kérdezz rá azokra a pontokra, amelyek nem teljesen világosak számodra. Fontos, hogy részletesen fel legyen tüntetve minden a lakással kapcsolatos tudnivaló, a bérbeadó feléd állított elvárásai, illetve minden dátum és fizetési kötelezettség. Jelentős, hogy számlaképes – e a lakás, erről részetesen itt olvashatsz.
Mi történik akkor, ha nem jövök ki a lakótársammal?
Beköltözés előtt sokan félnek attól, hogy idővel sem találják meg a közös nevezőt lakótársukkal, vagy netalán a kezdeti szimpátia később mégis unszimátiává alakul át. Ez nem csupán abban a szituációban fordulhat elő, amikor idegenekből lakótársak lesznek, hanem akkor is, amikor ismerősök, barátok költöznek össze.
Nagyon ritka, hogy a lakótársak nem jönnek ki egymással, azonban mindig akadnak kivételek. Hasznos lehet, ha leültök és egy csésze forró tea kíséretében megtárgyaljátok ezt a kellemetlen szituációt. Segíthet, ha szabályokat állítottok fel, amelyeket betartva, békés lehet az együttélés.
Ezek a szabályok vonatkozhatnak akár a takarításra, annak beosztására, lehet szó napi rendről, de magába foglalhatja a mindkét fél által tolerált hangerőt a nap szakaszaiban. A hangerő gyakorta emelkedik ugyanis éjszaka.
Előfordulhat, hogy a lakótársad úgynevezett „éjszakai bagoly”, aki sötétedés után élénkül fel, és energiáit hangosan szabadítja fel. Gondolunk itt hangos beszédre és nevetésre, kiabálásra, zenehallgatásra, filmnézésre túlzott hangerővel. Az is lehet, hogy te vagy az éjszakai lény, akinek az éjszaka folyamán több energiája van, mint nappal. Talán észre sem veszed, hogy ez zavarja a lakótársad, mind addig, amíg le nem ültök beszélgetni a felmerülő problémákról.
Ez a beszélgetés és szabályrendszer akkor is kiválóan működhet, ha a kapcsolat javíthatatlanul megromlik közted és a lakótársad között, de egyik fél sem szeretne elköltözni, így pedig barátság nélkül is nyugodtan, békében, konfliktus nélkül, harmóniában létezhettek egymás mellett. A lakótárs konfliktusokat tárgyaltuk ki egy régebbi cikkünkben, amely további segítséget adhat számodra.